Tanulóink 22 osztályban folytatják tanulmányaikat a 2018/2019-es tanévben. Iskolánkban a nyelvi képzés és a természettudományos oktatás is nagy hagyománnyal bír, ennek megfelelően a 2019/2020-as tanévben is öt osztályba várjuk a jelentkezőket.

Angol nyelvi előkészítős osztály (1+4 évfolyamos)

Az első évben az angol nyelvet heti 14 órában, a második idegen nyelvet heti 4 órában tanítjuk. Az informatika-számítástechnika tantárgy heti óraszáma 3. További tantárgyak esetén (magyar, matematika, történelem, testnevelés, természetismeret) a szinten tartás, illetve a fejlesztés a cél. Angol nyelvből kezdő és haladó csoportra bontjuk az osztályt tanulói igény és szintfelmérés alapján. Második idegen nyelvként a jelentkezéskor német nyelv és spanyol nyelv közül lehet választani. Tanulóink nagy része nyelvvizsgát szerez a képzés során, külföldi cserekapcsolatban, pályázatok segítségével megvalósított tanulmányutakon vehetnek részt.

Német nyelvi előkészítős osztály (1+4 évfolyamos)

Az első évben a német nyelvet heti 14 órában, a második idegen nyelvet heti 4 órában tanítjuk. Az informatika-számítástechnika tantárgy heti óraszáma 3. További tantárgyak esetén (magyar, matematika, történelem, testnevelés, természetismeret) a szinten tartás, illetve a fejlesztés a cél. Német nyelvből kezdő és haladó csoportra bontjuk az osztályt tanulói igény és szintfelmérés alapján. A második idegen nyelv ebben az osztályunkban az angol. Tanulóink nagy része nyelvvizsgát szerez a képzés során, külföldi cserekapcsolatban, pályázatok segítségével megvalósított tanulmányutakon vehetnek részt.

Emelt óraszámú biológia-kémia osztály (4 évfolyamos)

Iskolánk ezen tevékenysége az országos tanulmányi versenyeken, pályázatokon elért eredmények, sikerek miatt országosan ismert. Diákjaink négy éven keresztül emelt óraszámban tanulják a két említett tantárgyat, csoportbontásban a biológiát, kémiát, matematikát, informatikát és a nyelveket, valamint évenként szaktáborokban vesznek részt. Nagy szakmai hozzáértés, megfelelő speciális szaktantermek, tárgyi körülmények biztosítják a magas szintű oktatást. Első idegen nyelv az angol, második idegen nyelvként a jelentkezéskor francia nyelv és latin nyelv közül lehet választani.

Emelt óraszámú képzés német nyelvből, emelt óraszámú képzés francia nyelvből (4 évfolyamos)

Ennek az osztálynak a fele német nyelvből, másik fele francia nyelvből részesül emelt óraszámú képzésben (heti 6 óra), de ezen kívül természettudományos, környezetvédelmi alapoktatásban is részesülnek a diákok, melyet a biológia, kémia, földrajz tantárgyak csoportbontásban történő oktatásával tudunk megvalósítani. Tanulóinknak lehetősége van nyelvvizsgát szerezni a képzés során, külföldi cserekapcsolatban, pályázatok segítségével megvalósított tanulmányutakon vehetnek részt.
A második nyelv az osztály mindkét felénél az angol.

Emelt óraszámú képzés angol nyelvből, emelt óraszámú képzés spanyol nyelvből (4 évfolyamos)

Ennek az osztálynak a fele angol nyelvből, másik fele spanyol nyelvből részesül emelt óraszámú képzésben (heti 6 óra). Tanulóinknak lehetősége van nyelvvizsgát szerezni a képzés során, külföldi cserekapcsolatban, pályázatok segítségével megvalósított tanulmányutakon vehetnek részt. A második nyelv az osztály angolos felénél a francia, spanyolos felénél az angol.