Mi a Comenius iskolai együttműködések projekt?

Évről-évre óvodák és iskolák ezrei fognak össze, és egyenrangú partnerként működnek együtt szerte Európában azért, hogy egy általuk közösen kidolgozott projektet minél eredményesebben valósítsanak meg. Ezekben a nemzetközi együttműködésekben a közoktatási intézmények diákjai, tanárai, nevelői, munkatársai folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, közösen dolgoznak a pályázatban vállalt feladatok teljesítésén. A projekt részeként a partnerek időről-időre személyesen is találkoznak, így lehetőségük nyílik egymás jobb megismerésére.

 

Az együttműködésre a résztvevő feleknek 2 teljes tanévük van, melynek végére egy közös projekttermék születik. Mindezek megvalósításában anyagi támogatás segíti az intézményeket, amelyet nemzeti irodájuk biztosít számukra.

 

A közös projektterméken kívül számos olyan további hozadéka is lehet a közös munkának az egyes résztvevők számára, melyet a tanítás, a tanulás vagy a hétköznapi élet más területén is hasznosítani tudnak. A diákok és a pedagógusok új készségekre tehetnek szert, illetve a meglévőket továbbfejleszthetik, nemcsak a projektmunka alapját képező tantárgyi vagy tématerületen, hanem a csoportmunka, a társadalmi kapcsolatok (diák-diák, tanár-diák), az együttműködést igénylő tevékenységek tervezése és megvalósítása, valamint a kulcskompetenciák fejlesztése terén egyaránt.

Az együttműködés hozzásegíti az iskolákat nemzetközi kapcsolataik bővítéséhez, ápolásához. A pályázat olyan általános érvényű célok megvalósításához járulhat hozzá a támogatott intézményekben, mint pl. a tanári kar nyelvi és kommunikációs képességeinek és a tanulók nyelvtanulás iránti motivációjának erősítése, a projektmódszer meghonosítása, a sajátos tanulási igényű tanulók integrációjának elősegítése, a kommunikációs és információs technológiák alkalmazása a tanításban, a képességközpontú megközelítés és a tantárgyközi ismeretek oktatásának előtérbe állítása, valamint az iskola közelítése a munka világához.

A két éven át tartó folyamatos, közös munka jelenti a legnagyobb hasznot a részt vevő pedagógusok, tanulók számára, hiszen a külföldi intézményekkel való kapcsolat európai tartalommal bővíti az iskola pedagógiai programját, újszerű, színes tevékenységeket visz a tanórai munkába, lehetőséget biztosít a tanulók kreatív ötleteinek a megvalósítására, és önálló, felelősségteljes munkára ösztönöz. Ezeknek a projekteknek egyik legfontosabb célja, hogy a tanulók tevékenyen részt vegyenek a projekttel kapcsolatos valamennyi feladatban – úgy a tervezésben, mint a megvalósításban és a tevékenység értékelésében. Fontos ezért, hogy lehetőleg minél több diák kapcsolódjon be a közös munkába.

További információ: www.tka.hu