Pénzügyi ismeretek oktatása
![]() |
![]() |
A TAKARÉKSZÖVETKEZETEK BEKAPCSOLÓDNAK
A PÉNZÜGYI ISMERETEK KÖZÉPISKOLAI OKTATÁSÁBA
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) egyedülálló képzési programot indít a magyarországi pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében. A 2011 októberében megvalósuló, négyrészes internet-televíziós pénzügyi kurzus keretében gyakorló takarékszövetkezeti és takarékbanki szakemberek ismertetik meg a középiskolás fiatalokat a megtakarítási és hiteltermékek különféle típusaival, a pénzügyi válság elleni védekezés lehetőségeivel és a takarékszövetkezetek működési sajátosságaival. A programba országszerte 45 középiskola mintegy 1200 diákja kapcsolódik be szervezett formában, de az interaktív online előadásokat minden érdeklődő figyelemmel kísérheti a Pénzportál (www.penzportal.hu) internetes felületén.
„A jelenlegi válság különösen rávilágított arra, milyen fontos, hogy saját kezünkbe vegyük pénzügyeink irányítását” – mondta Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója a programban közreműködő középiskolai tanároknak tartott tájékoztatón. „Az alapvető pénzügyi ismeretek oktatását érdemes minél fiatalabb korban, de legkésőbb a középiskolás években elkezdeni, hiszen csak így válhatnak a gyerekekből olyan fiatal felnőttek, akik tudatosan és megalapozottan képesek dönteni pénzügyeikről. A 100 százalékban magyar tulajdonú, országszerte 1800 fiókkal rendelkező takarékszövetkezeti csoport elkötelezett amellett, hogy a jövőben még aktívabb szerepet vállaljon a lakosság pénzügyeiben, és ezzel párhuzamosan az általános pénzügyi kultúra fejlesztésében is.”
A „Pénzügyi ismeretek középiskolásoknak” című internet-televíziós oktatási sorozat 2011 októberében minden csütörtökön délután 3 órától nyújt betekintést a pénzügyekbe. Egy-egy foglalkozás három részből épül fel: egy kb. 30 perces online előadásból, egy 15–20 perces interaktív szemináriumból és az iskolákban, a helyi tanárok által megtartott 10–15 perces konzultációból. A középiskolás diákok nyelvén megfogalmazott, ábrákkal és szemléletes példákkal illusztrált előadások megismertetik a fiatalokat a pénzforgalom alapjaival, a különféle számlacsomagokkal, a bankkártyák használatával, az internetes bankolás és internetes vásárlás szabályaival, a különféle megtakarítási formákkal. A diákok megtudhatják, hogy milyen hiteltípusok vannak, mire kell figyelni hitelfelvétel előtt, milyen kockázatok, váratlan események merülhetnek fel a hitelfelvétel során, és hova fordulhatnak az ügyfelek, ha panaszuk van. Az előadók bemutatják a takarékszövetkezetek működésének sajátosságait és sokrétű szolgáltatásait, illetve olyan aktuális témákra is kitérnek, mint a pénzügyi válságok kialakulásának okai és a velük szembeni védekezés lehetőségei. Az interaktív szemináriumok során a monitorok előtt ülő diákok az interneten keresztül feltehetik az adott témákhoz kapcsolódó kérdéseiket, amelyekre az előadók szintén válaszolnak az élő adások keretében.
A négy online előadás és interaktív szeminárium archív változata egy éven át mindenki számára, korlátozások nélkül elérhető marad a Pénzportálon (www.penzportal.hu), a kapcsolódó tananyagokkal (prezentációs ábrákkal, fogalommagyarázatokkal, ajánlott irodalomjegyzékekkel) együtt. A teljes kurzus megtekinthető a – főként középiskolásoknak szóló, gazdasági-pénzügyi ismeretterjesztő előadásokat tartalmazó – Szabadsuli (www.szabadsuli.hu) honlapon is. A program befejezését követően az előadássorozat anyagából DVD is készül, amelyet a takarékszövetkezeti hálózat minden érdeklődő középiskolának eljuttat.
Az oktatási program műszaki megvalósítását és internet-televíziós közvetítését a Pénzportált is üzemeltető TAS-11 Kft. (www.tas.hu) biztosítja.
Módosítás: ( 2011. október 28. péntek, 10:59 )





















